2017. február 17., péntek

Jennifer A. Nielsen - The ​False Prince ~A hamis herceg (#Mostani olvasás 01)

The ​False Prince – A hamis herceg (Hatalom-trilógia 1.)



"– Éhes vagyok – mondtam. – Sült húst készültem vacsorázni, úgyhogy akármi ételünk is van, ajánlom, hogy jó legyen."

Fülszöveg:

Egy ​merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.

„Letehetetlen.” – The New York Times Book Review
„Kaland, rejtély és feszültség bombabiztos elegye.” – Horn Book






Vélemény:

Jennifer A. Nielsen ezzel a könyvel egy remek kezdést adott egy remek trilógiának! Egy olyan fantasy könyvet kapunk a kezünkbe, amiben csak a helyszín fantasy, hisz az nem létezik. 
A könyv remekül szerepel, mint első kötet, felvezeti a folytatást, megismerteti velünk a szereplőket, és az alapkonfliktust, ráadásul már a történet közepébe is hellyel-közzel belecsöppenünk. 
A könyvről csak pozitív véleményeket lehet olvasni /elvétve akadnak negatív hozzászólások, de nem mindenki szerethet mindent!/ és úgy gondolom itt sem fogtok mást találni. (én kifejezetten örültem hogy a kezembe vehettem, nagyon régóta vártam, hogy láthassam a könyvespolcomon, de valaki mindig megvette előlem....ejnye! Viszont Kasumi kölcsön adta, örök hálám neki! ♥)
A történet remekül ki van dolgozva, élvezhető, könnyen olvasható, és valóban "Letehetetlen". Nehezen tud elszakadni a szereplőktől és a világtól az ember, ha egyszer úgy igazán nekiül, és beleássa magát. Igazán könnyű sodródni az árral és belemerülni a történésekbe, valamint a világfelépítése sem hihetetlenül bonyolult. Könnyen beletudunk olvadni a főszereplő bőrbe, oda tudjuk magunkat képzelni a helyébe, viszont a mellékszereplők cselekvéseit is megtudjuk érteni..többé kevésbé.

Az elején kicsit nehezen indulnak be a történések, ne ijedjen meg senki, mert nem kell sokat várni az izgalmakra. A legjobb az egészben, hogy az embernek az elején nyilvánvalónak tart dolgokat, de egyszerűen annyira elvezeti az olvasót más irányba a  történettel, hogy a végére a feltételezéseket, megérzéseket az ember teljesen elfelejti, aztán jönnek a fordulatok.. de még milyen fordulatok! 
A karakterek könnyen megszerethetőek,(jobb esetben), viszont nagyon hamar el is lehet tőlük hidegülni. Majdnem mindenki nevében mondhatom szerintem, hogy Sage, és Mott az aki igazán beletudja magát lopni az ember szívébe, Sage a pimaszságával,Mott pedig a tisztán látásával és jó szívével.  


Sage-ben nagyon tetszett, hogy küzdött magával, próbált rájönni, ki is ő valójában, próbálta eldönteni ki szeretne lenni valójában és összeegyeztette azzal, hogy kinek kell lennie. Fiatal kora ellenére az esze jobban vág, mint a a vajazókés, ha a vajba mélyed. Nem véletlenül fejezem magam így ki, Sage jelleme tényleg ennyire simulékony, puha. Nagyon élveztem mindnen gondolatát, díjaztam a humorát valamint tettrekészségét.





Muszáj még megemlíteni Imogent is, aki szintén szerethető karakter. Itt  is nagy jelentőséggel bír, még, ha nem is tűnik úgy. Érzékelhető egyfajta szerelmi szál Sage és közte, de szerencsére ez nem kap akkora hangsúlyt. Ne értsétek félre, szeretem a szerelmi szálakat, de ebben a könyvben kifejezetten tetszett, hogy nem tudtam eldönteni teljes mértékben, mennyire is vonzódnak ők egymáshoz. Az a lelki támasz viszont, ami Imogen volt Sage számára, említésre méltó. Kevés ilyen női karakterrel lehet találkozni. Ebben a lányban semmifajta önzőség sincs, vannak hibái, mint mindenkinek, ennek ellenére annyira lojális, hogy még a saját maga érdekeit is háttérbe képes szorítani, teszi mindezt olyan természetesnek, hogy nem tűnik szenteskedőnek. ( Nem is az, mondjuk. ) 



 Én kifejezetten bírtam Connert a könyv elején és közepén,  a végén viszont ellenszenves volt. Conner jellemén nagyon nehéz eligazodni. Az ember hol igazat adna neki, hol felpofozná. Vannak döntései, amiket meg lehet érteni. Nehéz eldönteni, mit miért tesz, azt pedig még nehezebb, hogy vajon az önzés vagy a hazaszeretet vezérli? Érdekesség: a fülszöveg alapján, így látatlanban, nekem a legszimpatikusabb karakter Conner volt. A következő kötetekből egy kis vélemény: szerintem Sage egyedül Connerrel kapcsolatban nem tud "helyesen" cselekedni, nem tudja félretenni sérelmeit. Igaz, én se vagyok benne biztos, hogy nekem menne, de szerintem, ha Roden kapott még egy esélyt Conner is kaphatott volna. 


Tobias szegény, elég idegesítő karakter, nem igazán nőtt fel, olyan tipikus "stréber" tudjátok, mikor kimondjátok a szót és láttok magatok előtt valakit. Igen, az ő. Személy szerint ezt a stréberséget nagyon tiszteltem benne, és ez a későbbiekben sem változik. Becsültem, hogy helyzetéhez képest mennyire nyitott volt az őt körülvevő világra. Itt nem értenék teljes mértékben egyet Carollal a nem nőtt fel résznél, ellenkezőleg, szerintem az egyik legérettebben viselkedő ember volt az egész könyv során, és ez a későbbiekben méginkább meg fog majd mutatkozni. Egyedül az utolsó oldalakon viselkedik kicsit meggondolatlanabbul, de azt a kétségbeesése szüli. Ennek ellenére, az elején meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. Örökmozgó volt, folyton szeretett volna felvágni tudásával. Természetesen ez is érthető, hiszen el kellett magát adnia valahogy, de attól még kioktató, fontoskodó stílusa nagy szálka az emberek szemében. 




 Roden is elég szimpatikus lehet az embernek, de neki is vannak olyan tettei, amikkel az ember nem mindig ért egyet, illetve ő sincs híján a pimaszságnak,igaz az ő pimaszsága eltörpül, hisz Sage az igazi rosszaság nem ő!
A végét nem mondanám függővégnek, viszont azt nagyon is állítom róla, hogy csattanónak nagy csattanó. Az ember alig várja, hogy kezében foghassa a sorozat következő kötetét.  
Remélem, kedvet kaptatok ahhoz, hogy elolvassátok, ha még így sem, olvassatok bele az idézetekbe! Tényleg hihetetlen jó könyv, mindenféleképpen elolvasásra ajánlott!

Idézetek: 

– Eljátszod, hogy milyen kemény vagy, de láttalak megrémülni. Úgy teszel, mintha nem törődnél senkivel, de láttam, hogy reagáltál, mikor Latamer meghalt. És úgy teszel, mintha egyszerűen el tudnád felejteni a családod Aveniában, de hallom a hangod, mikor róluk beszélsz. Nem hiszem, hogy csak feleannyira is utálnál mindenkit, mint ahogy azt állítod. Most is csak egy színész vagy, Sage.




– Mire vagy képes, fiú?
– Ha egyszer már vette a fáradságot, hogy megkérdezze a nevem, talán használhatná is.




– Félsz egy fakardtól? – heccelt Mott.
– Csak bemutattam, milyen jó is vagyok a támadások elkerülésében – mondtam vigyorogva.




– Azt hittétek, már nem fogtok látni? – kérdeztem.
– Olyan érzés, mintha visszatértek volna a holtak – mondta Roden.



– Ügyes trükk – mondta Tobias.
– Segít gondolkodni.
– És min gondolkodsz?
– Azon, hogyan érjem el, hogy befogd a szád.




– Te nem hiszed, hogy lehetséges?
– Az, hogy lehetséges, nem jelenti azt, hogy bölcs dolog is.




Egyszer, mikor Mrs. Turbeldyvel beszélgettem, egy hernyóhoz hasonlítottam magam, ami oda megy, ahová csak akar, méghozzá úgy, hogy ezt alig veszik észre. Erre ő azt mondta, inkább vagyok csótány, aki a sötétben ide-oda rohangál, viszont elbújik, amint fényt lát. Ezt sértésnek szánta, de én úgy voltam vele, hogy elég jogos hasonlat, sőt akár még dicséretnek is elment, tekintve, hogy milyen nehéz elfogni a csótányokat.




Tea ajánlatunk:Tiramisu: Rooibs csoki- és karamelladarabokkal, pörkölt kávészemekkel




Teásan jó szórakozást kívánunk mindenkinek!😉

2017. február 11., szombat

Kerstin Gier - Az álmok első könyve (#Régebbi olvasás 06)

Kerstin Gier - Az álmok első könyve

(Silber-trilógia 1.rész)



Fülszöveg: 

Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI

„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.


Az eredeti borító, a magyarral.



Vélemény: 



A könyvet először Carol ajánlotta figyelembe, ám be kell valljam, nem volt nagy kedvem elolvasni. Tudjátok van az a mondás, hogy sose a borítójáról ítélj meg egy könyvet. Na, ez úgy ahogy van igaz!  Kasumival ellentétben, én pont a borító miatt vásároltam meg a könyvet. Egyszerűen mikor ránéztem, már tudtam hogy meg kell vennem, teljesen elvarázsolt. Másodjára tapasztalom meg ezt, és mind a két tapasztalatom Kerstin-hez kötődik, mivel először az Időtlen szerelem- trilógiáját sem szerettem volna elolvasni, mert nem tetszett a borítója. Nekem ennél a sorozatnál is kifejezetten elnyerte a tetszésem a borító. Igen, tudom, nem szép dolog emiatt "félredobni" egy könyvet. de nekem nagyon sokszor fontos az esztétikai élmény, annak ellenére, hogy nem vagyok egy rendmániás ember ( sőt! :"D) ,valahogy mégis igaz rám. Egyszóval a Silber borítója se tetszett, de aztán megnéztem, mégiscsak, ki írta. Felcsillant a szemem, ugyanis az íróban való bizalmam megingathatatlannak látszik, így csak kezembe vettem ezt a fránya könyvet.
 És nem bántam meg! Egyenlőre nem tűnik olyan erősen kidolgozottnak, mint mondjuk a Rubinvörös volt, de ennek ellenére rejtélyeknek ez a könyv sincs híján! A fordulatok elmaradhatatlanok. Ahogy olvastam a könyvet egyszerűen olyan volt,mintha én is Liv Silber lennék, a fiúk titkára pedig mindenképp rá akartam jönni.

Találó montázs

Maga a történet egy igen különös témára épít ami nem más,mint az álom. Igen mindenki azt hinné, hogy biztos ilyen egyszerű, álmokat megfejtő könyv, de nem. Teljesen más szemszögből nézi az egészet, komolyan, az írónőnek óriási fantázia adatott, ha ilyen történeteket tud szőni nekünk. Sokat nem árulunk el azzal /sőt, talán semmit/ hogy a történet elején szívünkhöz nőtt Liv, tudja uralni /már amikor/ álmait, és bizonyos dolgok fényében mások álmát is megtudja lesni. Többet ne szeretnék "elárulni". Nem azért mert akkora spoiler veszély fenyegeti az embert, hanem mert jó rájönni, megfejteni, vagy magadtól meglepődni az eseményeken. 
 Már az elején megragadott Henry, akivel ( kis spoiler) a reptéren már "összeismerkedett" Liv. Rettentően pimasz egy karakter, de imádom!
 Grayson különösen a szívemhez nőtt, nem tudnám nektek megmondani miért. Az a kisfiús féltés Liv, Mia és tulajdon ikertestvére, Florence irányába, az hogy, folyamatosan próbál pozitív lenni, na meg az a rengetek, de rengetek humoros megszólalása számomra nagyon vonzóvá tette a karaktert. Grayson a tipikus álom testvér hölgyeim. (mármint úgy álom, hogy mindenki ilyet képzel el magának. valós személy /igaz sajnos csak a könyvben/ ) Nála meg kell említeni a drága barátnőjét, aki viszont kiállhatatlan és az ember alig hiszi el, hogy egy ilyent tökély, aranyos srác, hogy lehet együtt egy olyan hárpiával, mint Emily.
De...ezt meghagyom nektek. :D
Jasper személye annyira nem ragadott magával, néha azonban rajta is jókat derültem. Annyi biztos, hogy nem szeretnék szerelmes lenni belé, mivel többször váltja a barátnőit, mint azt a bizonyos ruhadarabot.
Arthurt egyenesen gyűlöltem, nem tudtam elviselni azt a rettentően nagy egoizmust ami szinte mindig körüllengte. Brr.
A kedvenc karaktereim mégis a "mellékszereplők" közül kerültek ki, na de onnan aztán rengeteg: Lottie, Liv anyukája és Grayson apukája, a kutyusuk, a család macskája, Henry húga,Amy és még sorolhatnám. Miattuk lett nagyon élethű a történet és számunkra sokkal kézzelfoghatóbb ez a könyv, hiszen családi problémái minden kamasznak akadnak és bizony minden olyan dologgal meggyűlt már nem egy korunkbelinek a baja, mint amiken Liv átmegy, megél. Persze nem az álmos részére gondolok, az szerencsére (?) még nem történt meg velem, de szerintem senkivel se. ( Ha esetleg mégis, attól elnézést kérek, meg egy alapos élménybeszámolót!😍) Amyt minden bizonnyal sokan kedvelni fogjátok. 

Egyszóval ajánlani tudom csak ezt a könyvet mindenkinek, aki szeretne egy jót szórakozni és szereti, ha magával ragadja a történet. Ajánlom minden Kerstin Gier rajongónak, ugyanis garantáltan nem fognak benne csalódni! ( Találgatásokra és rejtélyekre fel kedves molyok!) Meg kell jegyeznünk, hogy a fordítás is remek! 


Ha valaki tudja hol lehet ezt a három csodát beszerezni, kérjük írjon. Akárhol.


Idézetek:


– Kérlek, mondd, hogy nem tudsz gitározni! – csúszott ki a számon.
Henry felvonta a szemöldökét.
– Mert…?
– Mert… – Mert, a pokolba is, ez már túl sok a jóból! Én megelégedtem volna azzal is, hogy szép szeme van, és viktoriánus verseket tud idézni fejből, és hogy mindig melegséget érzek a gyomrom tájékán, valahányszor elmosolyodik… De talán rettenetesen rosszul játszik, gondoltam, akkor legalább lenne valami, amit bénának találnék benne.




– Ne aggódj! Amikor annyi idős voltam, mint Liv, nekem sokkal rémesebb karikák voltak a szemem alatt.
– Igen, mert narkóztál, anya.
– Szamárság! Csak a főiskolán narkóztam



A „Jane Eyre” nem Oscar Wilde regénye. Viszont „A canterville-i kísértet” igen–mormoltam.–Az is nagyon romantikus .



Londonban vagyunk. Tudod, milyen magas a bűncselekmények aránya ebben a városban?
    – Igen, világos, különösen ez a lepukkant környék számít veszedelmes helynek. – A nosztalgikus kandeláberek fényében békésen szunnyadó utcára mutattam, amely úgy festett, mintha egy idilli, urbánus lakónegyedet reklámozó prospektusból vágták volna ki. – Mindennaposak az utcai lövöldözések, szexuális bűnözők leselkednek az előkertekben, és ott, a sarkon túl épp Hasfelmetsző Jack közeleg… ó, a francba!



–Hogy micsoda? Valami tiltott és veszélyes dolgot csináltok, amit én nem értek, és amire nyomatékosan figyelmeztettetek, hogy ne tegyem? Világos, emberek: benne vagyok !

Tea ajánlatunk:

Pirított mandula: Almadarabok, mandulaszeletek, valamint fahéjjal ízesített, alacsony savtartalmú gyümölcstea


2017. január 31., kedd

Böszörményi Gyula -Leányrablás Budapesten (#Régebbi olvasás 05)

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
(Ambrózy báró esetei 1.rész) 




Fülszöveg:

Budapest, ​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – 
Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó


Andrássy út 1896

"Fogja már fel azzal a jól fésült fejével, báró úr, hogy Hangay Mili nyomra lelt, és mint buldog a lábtörlőt, addig nem ereszti, míg ki nem ráz belőle mindent, ami kell."

Vélemény: 

Azt sem tudom hol kezdjem! Először is, a könyvet Kasumi ajánlotta, és nagyon jól tettem,hogy elolvastam. Nagy reményeket fűztem a könyvhöz, hiszen már a fülszöveg magával ragadott. Nem is kellett csalódnom! Imádom a régi korok világát, valamint a zord detektíveket ... és a detektív regényeket is.
Maga a történet egyszerűen fenomenális. Megkapjuk a millenniumi ünnepségek programlistáját és hangulatát, egy bájos kisasszonnyal együtt, akit el is rabolnak. A könyv korhű, sőt, ennél korhűbb regénnyel nem is igen találkozhat az ember manapság; a kis lábjegyzetek pedig  az ember hasznára válnak, így ha teszem azt, valahol nem szokásod elolvasni, itt bizony el kell, sőt, ajánlom, mert nagyon jók! ( Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenkinek kötelező a lábjegyzeteket elolvasni, mert nagyon-nagyon jó barátaink! 😍) 



A könyv magával ragadja az olvasót, és szinte látja maga előtt ahogy Budapesten rohangálnak a konflisok, csodálatos korabeli ruhákban pompáznak az emberek, sőt néha  még a szagokat is érezni véli az ember.A nyelvezete is kifejezetten olvasható, nem olyan mint a kötelező olvasmányokban.( Nekem nagy kedvencem a tolvajszleng.  Lehengerelő, hogy a régiek még káromkodni is választékosan káromkodtak! Ez azért elgondolkodtatja az embert!) 

 .


 A helyszínek, mind-mind valósak, márha azóta nem nevezték át (ami a lábjegyzetekben említve van!) és kifejezetten más, Budapesten sétálgatni miután az ember elolvasta a regényt. Próbáljátok ki! (Itt egy kis saját tapasztalatot jegyeznék meg: Nem vagyok Budapesti. Kisvárosban lakom, és a könyv elolvasása előtt nem szerettem Pestet. Voltak részei amik tetszettek, de sose izgatott annyira, hogy azt a jó hosszú utat megtegyem csupán azért, hogy fent sétálgassak. Mindez gyökeresen megváltozott miután kezembe vehettem a Leányrablás Budapesten-t. Azóta vagy négyszer tuti voltunk fent Carol-lal Pesten, megnéztük a Széchenyi- emlékművet, megnéztük a Tabánt (, ami bámulatosan szép!) és megnéztük  a Lipótot is ( igaz csak kívülről). Egészen más szemmel jártuk az utcákat,rácsodálkoztunk az épületek szépségére, mikor a vonatom befutott a Keletibe rögtön az jutott eszembe, csak ne akadjak össze zsebtolvajokkal, vagy ne "invitáljanak" a Tabánba egy kártyapartira. Rengeteg olyan megszólalásunk volt, mint: "Hé nézz oda de gyönyörű az a villa! Szerinted Richárd látta?", "Nézd itt a Lipót, Mili itt is járt!" és még sok hasonló. Töri órán is sokszor néz rám furcsán a tanárom, ahogy a dualizmus tanulása közben  felderül az arcom és azt mondom "jajj, Istenem!" az Angol Királynő nevének hallatára, és ha ez nem lenne elég ,még meg is tudom neki mondani , mi volt az. Ilyen eset az is, mikor azt kéri ,mondjunk miniszterelnököket a dualizmus idejéből én meg majd' kiesve a padból rávágom, hogy Széll Kálmán, esetleg még jóval ezek előtt arról faggat, hogy milyen találmányok kerültek szabadalmaztatásra Magyarországon a századforduló idején, én pedig büszkén, csillogó szemmel ki tudom neki jelenteni, hogy bizony 1896-ban megépült az első metró Magyarországon. De olyan is előfordult már, hogy  éppen kedves osztálytársam  kérdezte meg tőlem, minden rendben van-e velem , mikor a II. Ipari forradalom találmányai memorizálása közben egyszer csak megkérdezem tőle: " Te, szerinted Mili, ha tehetné vezetne kocsit? ". Egyszó,mint száz Böszörményi Gyula el tudta érni, hogy száz év ne tűnjön messzinek, hogy úgy érezzem, mintha tegnap lett volna és keressem a konflisokat az utcán, gondoljak arra, milyen lehetett nekik az élet, milyen ruhákat hordtak, elérte, hogy vissza akarjak egy kicsit menni az időben, hogy "megtapasztaljam" Magyarország századfordulóját, hogy Krúdy-t, Ady-t vagy Kosztolányit is ezerszer közelebb érezzem magamhoz. Ezért/ ezekért az élményért/élményekért örökké hálás leszek neki. 



A cselekmény szálak jól vannak kifejtve (már amennyire ezt az író úr megtehette,hogy kifejtinekünk) és hagy lehetőséget arra, hogy az olvasó is gondolkozzon az eseteken. Nagyon jól csavarja a történetet,minden apró részlet a helyén van.( Kivéve egyet még a könyv legelején, a báró úr karját illetően, ami első olvasásra talán nem is tűnne fel az embernek, de második olvasásra már  észrevehető volt.)
 Izgalmas és rejtélyekkel van tele, hihetetlenül szórakoztató.!(Mili Richárd csak neked Kasumi) A cselekmény két szálon futtatása is remekül sikeredett ( ezáltal még izgalmasabbá, még fondorlatosabbá téve a könyvet). 


A szereplőkkel és a jellemükkel már az elején megismerkedhetünk, (A róluk kialakult kép a folytatásokban változni fog vagy legalábbis változhat, de már itt is kiteljesednek a maguk módján).



Richárdot az első perctől kezdve imádni lehet a maga zárkózott jellemével. Carolról már tudhatjátok, hogy sokkal hamarabb megbarátkozik a férfi szereplőkkel, mint a nőikkel és ez ebben a könyvben sem volt másképpen. Engem is lenyűgözött Richárd kiállása, határozottsága és a belőle sugárzó tekintély. Élveztem, ahogy egy báró elevenedik meg előttem csüngő kabátujjával és szép bajszával, amit nagyon szeretek rajta, holott nem vagyok nagy híve a szakállnak, a bajusznak pedig még annyira se. Melyik mondatával lopta be magát a szívembe? Szinte a legelsővel, amit a mai napig is tudok fejből: " A véleményét kértem Donáth doktor, és tisztelettel meg is hallgattam azt. Most pedig következzék az, hogy maga hívat nekem egy konflist..."  Sikerült Ambrózy bárónak "behálóznia" azzal a kissé keserű, szomorú, nyomott légkörrel, ami körbeövezi őt és gyermeki rajongásával, mikor egy izgalmas ügyet szimatol. Szeretem benne, hogy báró létére "belevaló", nem félti az életét és nem fél " összekoszolni" a kezét.  Tetszik benne az, hogyha valaki, hát ő nem felületes és képes bizony az érzelmeit száműzni lénye leghátsó kis zugába, helyette pedig a tényekre összpontosít.


Mili ebben a könyvben nem teljesedik ki teljes valójában, de már itt is bezárhatja az olvasó a szívébe éles nyelve és okossága miatt .Mili kisasszony szó szerint az első kimondott mondatával vett le a lábamról! A pezsdítő pimaszsága, a vakmerő bátorsága és a határtalan szeretete nővére iránt, azt kell mondjam, csodálatra méltó. Sose hittem volna, hogy többet tud nekem nyújtani a sorozat folytatásában,mint az első kötetben, de bolondság volt ezt gondolnom! A második kötetben és a harmadik kötetben egyaránt hatalmas személyiségváltozáson megy keresztül, mindezt úgy, hogy legszerethetőbb tulajdonságait képes megtartani. Szebbnek látom, mint Emmát, de nem a külsőségek miatt, sokkal inkább jelleme és kisugárzása által. Nagyon szeretem azt is, ahogy Richárddal együtt nyomoznak! Vérpezsdítő, mintha egymás mellett kiteljesednének, már azt se tudnám megmondani a nyomozás végére, hogy ki hozott lázba kit. A folyamatos szócsatáikat olvasva pedig hasamat fogva nevettem!


Emmával is hasonlóképp tehet az ember, és az már teljességgel egyénfüggő, hogy a továbbiakban ki hogy viszonyul hozzá, mert igen, sokat fog ő is változni.( "Érdekesség": Mi Emmát mindig szőkének képzeltük. ) 




Betűt szeretnék ejteni a kedvenc "mellékszereplőinkről" is, akik tulajdonképpen nem is annyira mellékszereplők, hiszen szerves részei a történetnek.
 Agáta mamát nagyon szeretem, idős kora ellenére modern felfogású, özvegy családanya, akiben megvan a kellő bölcsesség. Nő létére pedig rendkívül erős, és  sokmindent megélt, bár ezt inkább csak sejthetjük, hiszen utalás erre,ebben a kötetben legalábbis,csak igen csekély van. Tetszik benne, hogy segíti fiát és nem fél a tettek mezejére lépni ( igaz, a nők általában nem félnek a tettek mezejére lépni). 
Terka néni pedig sokszor a tulajdon nagymamámra emlékezetet folytonos aggódásával, dorgálásával, a helyes étkezés hangsúlyozásával és a kis sértődékenységével, ha valaki a ház lakói közül nem tiszteli meg azzal, hogy elfogyassza főztjét. 
A kis Isti! Nohát, őt semmiféleképpen nem szabad kifelejtenünk a történetből! Cifra káromkodásaival, folytonos jókedvével, kis pimaszságával hihetetlenül szerethető karakter! 
Gáspár bácsi a kis Bogi kutyával is a szívemhez nőtt, mivel nekem is van egy( vagy inkább négy) pulikutyám, aki már nagyon idős. Bogáncs a neve, de mindig csak Boginak hívjuk, így aztán nagyon a szívemhez nőtt a könyvbéli Bogi kutyus is. Gáspár bácsi pedig jótét lélek és idős ember létére nagyon jól bírja az izgalmakat! 
Tarján Vili barátunkat nem életlenül hagytam a végére!  Benne abszolút megfogott az, hogy valójában élt és az is, hogy riporter volt, ráadásul bűnügyi. Szerettem, hogy kiáll Miliért, de tiszteli a bárót és annak magánéletét. Az egyik legviccesebb és legjószívűbb karakter volt a könyv folyamán. Jómagam teljes mértékig a szívembe zártam. 


Nagyon sok halálesettel találkozhatunk a történetben, és csak remélheti az ember, hogy az egyik kedvenc karakterét nem találja közöttük. 
A történet vége eléggé elvarratlan, de valljuk be, Böszörményi Gyulából ..vagyis hogy még jobban belemásszunk Richárdból, Miliből és Emmából sosem elég, így az ember csak még jobban várja a következő részét a könyvnek (és még ott sem derül ki minden..sőt!) 


Ha tehetném, az egész sorozatot kötelező olvasmánnyá tenném! Minden meg van benne, ami a diákok figyelmét lekötheti (humor, izgalom, és akár a rejtélyek) valamint nagyon sok mindent tanulhat az ember a korról! Ami, valljuk be, igazán hasznos tud lenni. Mindenesetre ha már iskolában nem, csak így, ismeretlenül, de CSAK ajánlani tudom a könyvet! Nem elég, hogy remek, de még csodálatosan is néz ki. Megéri könyvespolcra pakolni!

Idézetek: 




"Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és a barlangjukban halálra hímeztetik őket."




"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el".



"– Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!"





"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról… ekkora közönnyel… szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"



"– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved."




"– Barátod neked a patás Belzebúb, te tintanyaló!"



"– Utál? – kérdezte ő hökkenten.
– Mint az orrába szálló szénport, vagy épp a füle mellett rángatott ködkürtöt – bizonygattam. – Hacsak meglát, nyomban elkomorul, rángatózni kezd az arca, és néha olyanokat vág a fejemhez…
– Tán megbántottad valamivel.
– Alig hiszem. Elvégre papuska tudja a legjobban, hogy milyen kedvesen doromboló cicatermészetem van.
– Az van! Egészen addig, míg valami elő nem csalja a karmocskáidat, mert akkor aztán úgy fújsz és prüszkölsz, ahogy csak bírsz – nevetett csendesen a jó öreg, majd újra csak elkomorult.. – Pont, mint szegény édesanyád és Emma."




"– Édes Bözsim, hát értsd már meg végre: akit torkon szúrnak, az nem hajol le semmiféle virágért, hogy a halála előtt még utoljára megszagolja azt! Különben is, március van! Hol látsz te itt virágot?
– És a művészet szabadsága? – visított a művésznő… (…)
– Majd ha téged döfnek le, Bözsi, akkor szaglászhatsz, míg csak el nem folyik az összes véred – ordította a rendező."




"– Látja, Mili, épp ezért kellett volna a villában maradnia! – csattant fel ingerülten Ambrózy hangja. – A szökése egyszerűen… Absolute dehonestáló!"




"– Na de Richárd…! – sápadt el Tarján.

– Talán mégse kéne így beszélned a kisasszonnyal, már megbocsáss! Ha most párbajképes volnék… – Hagyja csak, drága Vili – legyintettem ajakbiggyeszve, bár ennek hatását sajnos teljességgel tönkretette az arcom elé hulló, vadonatúj kalapháló. – Ambrózy báró már korábban is számos jelét adta annak, milyen kevésre tart engem. – Kevésre?! – fordult felém Richárd. – Hisz mióta csak a konflisom kerekei alá került, mindent magáért tettem! – Sajnos ebből egy mukk sem igaz – magyaráztam tovább csípősen a megkövült újságírónak. – Látszólag valóban értem tesz mindent, de valójában csak a saját nyomozói hiúságát legyezgeti. Ambrózy báró úr nem tűrheti, hogy akár egyetlen rejtély is kifogjon rajta, igaz? De nem ám! Csakhogy közben rám is vigyáznia kell, pedig semmi többnek nem tart, mint zavaró, kotnyeles, bosszantó körülménynek. Nos, drága szerkesztő úr, mikor majd megírja a teljes történetet, kérem, erről se feledkezzék meg!"


"Sára és én rémülten néztünk fel a lépcsősor tetejére, ahonnan csillámló üvegcserepek záporától kísérve egy tagbaszakadt, csíkos mellényt, fekete frakkot viselő komornyik gurult lefelé.
– A Szilárd! – sikkantotta a cselédlány, két kezét a szája elé kapva.
Amint a férfi a lépcső aljára érkezett, odafönn Ambrózy báró alakja jelent meg. Richárd elegáns mozdulattal tette fejére a szürke puhakalapját, két ujjával eligazítva annak karimáját. Ezután kényelmesen elindult lefelé, sétapálcájával minden egyes fokra külön-külön rákoppintva, míg végül meg nem állt a földön fetrengő, tört üvegcserepek által összevagdosott, keservesen nyöszörgő komornyik fölött.
– Egyszer és mindenkorra jegyezze meg, fiam, hogy az Ambrózykat sehonnan nem lehet csak úgy kidobni! – mondta hűvös fensőbbséggel, majd a karját nyújtva kivezetett a Jovanovics-villa parkjából."



Tea ajánlatunk:  

Caffé Latte: Fekete tea, kakaódarabok, csokoládé, pörkölt kávé, jégen szárított joghurtdarabok

A könyvhöz teás jó szórakozást mindenkinek !😏

2017. január 30., hétfő

On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (#Régebbi olvasás 04)

On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik ( Calderon 1. )



Fülszöveg:


Calderon ​kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?


Vélemény:


 A Calderon egy választékos szókinccsel megírt mesterregény! Mást sajnos nem tudok rá mondani. Tudom, ez így kissé klisés, de higgyetek nekünk, ez tényleg az egyik legkiválóbb magyar mű, az egyik legkiválóbb kortárs magyar írónktól. Hogy miért? Nos, olvassatok tovább! 😉


"Csakhogy minden viselkedésszilánk egyfajta mozaikdarab: a lélek lenyomata."

Leszögezném, hogy nem vagyok egy nagy sci-fi rajongó, de már a fülszövege is magával ragadott, ráadásul Carol annyi idézetet küldött, hogy megjött a kedvem ahhoz, hogy megrendeljem és elolvassam, különösen az Apa, randizgatok egy lovaggal? - után. Bizony, és nekem ráadásul az első aranypöttyös könyvem volt, valamint be kell valljam, én sem vagyok sci-fi fan, de ez a könyv egy egészen más szintre emelte nálam a dolgot. Lézerfegyverek úrhajók mindenfelé, nemesekkel és bálokkal?! Hát kell ennél több?! Ez a könyv csak látszólag könnyed, ám valójában igen  komoly pszihológiai kérdéseket vet fel, az emberi sokszínűséget mutatja be, a manipuláció sajátosságait is remekül szemlélteti, ráadásul teszi ezt az írónő olyan szerethető, átélhető karakterekkel, hogy az ember füle csak úgy kettéáll örömében. Nagyon könnyen olvasható pörgőssége és  megfogalmazása miatt, szinte kérlel  minden mondat, hogy olvassam, és mikor végzek akkor az az üresség marad ott, amit egy jó könyv befejezése után az embernek illő éreznie. On Sai képes megteremteni ezt a légkört, képes arra, hogy úgy adjon át értékeket az olvasójának, hogy közben az könnyesre neveti magát a kis csipkelődéseken. Sok férfi karaktert szerettem ( alig tudok olyat mondani, akit nem ), de Richárd ( Ambrózy báró, hogy egészen pontosak legyünk:3 )  mellett nálam  Calderon viszi a pálmát.Taina is magával ragadó egy karakter, belevaló, erős nő, olyan amilyennek lennie kell egy nőnek! Igaz, azt kell mondjam, ő inkább a második kötetben teljesedik ki. A Játék, amit űznek egymás közt, hogy mennyire "megszállottjai" a dolognak ad egy alap hangulatot a könyvnek, a csipkelődéseiket pedig öröm olvasni. Mint már egyszer említettem, inkább férfi karakter rajongó vagyok, és ez ezen könyv esetében is így volt. Calderon már az idézetek olvasása közben is magával ragadott, nemhogy  a könyvben. Egyszerűen imádtam, annyira jól össze volt rakva benne minden. A saját kis gondolatai, megjegyzései, a múltja. Még a furcsaságaival együtt is imádnivaló, és lehet nem ez a legmegfelelőbb szó, egy bad ass, szexi férfira, mert igen, ő kérem szépen az. Szarkasztikusan zseniális. (ráadásul kissé hasonlít az egyik..khmm..karakteremhez) Sajnálom hogy Tainát ebben a részben nem ismerhetjük meg annyira mint Calderont, ő is felkeltette az érdeklődésem, de soook soook Calderont kívánnék mindenkinek. Belőle azt hiszem, nem elég. 


A világleírása egyszerűen annyira tökéletesre sikerült, hogy úgy éreztem néha, én magam is ott utazom velük a hajón, a bolygókat, mintha a saját szememmel láttam volna, a báltermekről nem is beszélve! Őszintén, nagyon nehéz erről a könyvről úgy beszélni, hogy ne menjek bele sokkal jobban, és ezzel ne áruljak el olyan dolgokat, amiket jobb, ha magatoktól olvastok el, szóval félek, én itt le is zárom a gondolataimat a könyvvel kapcsolatban. Az alap.. hmm hogy is nevezhetnénk.. konfliktus? Talán nevezhető annak. Igazán érdekes. Hogy minek mi az oka. De valóban, többet nem árulhatunk el, hisz az már levenné a leplet a könyvről. Annyit tennék még hozzá zárásképpen, hogy ez a két könyv ( a Calderon 1,-2.)  megérdemel egy előkelő helyet mindenki könyvespolcán! Bűn lenne "csak" könyvtárból kikölcsönözni, vagy éppen "csak" e-book-on olvasni! Ráadásul kötelező olvasmány! :D





Idézetek: 


"A végső pillanatokban nem számít az „arc”, csakis a kötelék."

"-Nos, legyen – folytatta gúnyosan a kapitány. – Kadétok, üdvözlöm önöket a fedélzeten, mielőtt visszeres lesz a lábuk. Biztos vagyok benne, hogy ez emlékezetes év lesz az életükben. Ha mégis úgy gondolják, hogy nem nálam óhajtják a gyakorlatot letölteni, ne habozzanak, bátran kérjék az áthelyezésüket! A vezérlőben tilos a bőgés és a parfümhasználat…
– Utóbbit nem korlátozhatja, uram – szúrta közbe nyugodtan Taina.
– Ó, ebben téved! A fejfájás csökkenti a munkavégző képességemet.
– Ez nem bizonyított. Valószínűleg a koncentrációtól függ.
– Hozzak orvosi igazolást netán?
– Inkább kérek a parancsnokságtól statisztikát az ideális parfüm per légköbméter arányról. Az kevésbé szubjektív – felelte szemrebbenés nélkül a lány.
– Helyes – felelte hidegen Calderon. – Még ma küldje el!

– Úgy lesz. Az előírások szerint kötelező szólnia a szexuális zaklatásról is.
– Igen? Kérem, ne tegyék!
– Kapitány! – hördült föl Hegamon, de Calderon ugyanazzal a lendülettel folytatta:
– Ha önöket zaklatják, véletlenül se hozzám forduljanak, hanem újdonsült személyzeti tisztünkhöz. Ha Tives a molesztáló, természetesen szívesen látom a minél részletesebb beszámolóval önöket. Ha van, hozhatnak felvételt is. 
 
– De kapitány! – csattant most már Hegamon és Anerra doktornő egyszerre.
– Bizonyítéknak, természetesen. Hah, miért, mit gondoltak? Nos, Tives, óhajtja, hogy még mondjak valamit, vagy alhatok végre? "

"A napfény beragyogta a szobát, Calderon hunyorgott, és újra az erkélyhez lépett, de nem ment ki. A tekintetét vonzotta a hívogató mélység: le kellene ugrani, véget vetni ennek a vergődésnek. Habozott, de győzött a büszkeség: egy Ferrero nem hal meg borostásan és pucéran. Vajon mit szólna apa egy ápolatlan és részeg hullához? Megvetné, jogosan. "

"– Frank elmondta, miért verted pépesre. Talán rossz módszert választott, de aggódott érted. Mellesleg elég sok pénzébe került ez a figyelőszolgálat. Nézd, Gen, ez a helyzet tarthatatlan. Hetek óta sajnáltatod magad. Ideje munkát keresned, nem tudunk eltartani. Kényelmes dolog egy öngyilkosság, de tudod, mennyibe kerül egy temetés? Nem, persze, hiszen Maráét sem te álltad. Mi lenne, ha a jövő hónapban lőnéd agyon magad? Addigra megkapom a könyvemért a jogdíjat. "

"– Úgy vélem, egy úriembernél a tánc alapműveltség. "

"Eddig eszembe se jutott a sex, de igaza van, egy nemi erőszak magára férne."

"-Elvihetem, hölgyem? – nyílt az ajtó. Taina úgy tett, mintha nem hallaná. Sietősen lépdelt tovább a szakadó esőben, kezében szorongatva az esőkabátjába burkolt dobozt a gin-ji kövekkel. Esze ágában sem volt egy kikötőben beülni egy vadidegen férfi mellé.
Mi van, ha anarchista?
– Hölgyem? – A járműben ülő férfi olyan szép volt, mint valami régi rézmetszet. Nem a magas homlok vagy a szabályos arcél miatt, inkább az öntudatlan magabiztosság és elegancia, no és azok a különösen öregnek tűnő szemek tették. Pedig a férfi fiatal volt, alig lehetett pár évvel idősebb nála.
– Látom, habozik. Igaza van, hétvégenként kadétlányokat erőszakolok, de most még csak kedd van, nyugodtan beülhet mellém. "

Tea ajánlatunk: Ide két tea( vagy inkább három) is dukál szóval kedves olvasó próbáld ki mindet! 😎


Vadcseresznye: Cseresznye, hibiszkusz, csipkebogyó, alma, narancshéj, mazsola, meggy, szederlevél


Japán cseresznye: Egy valódi klasszikus: zöld tea cseresznyedarabokkal


Kelet illata: Zöld tea, narancshéj, narancsvirág, gyömbér, ginseng aroma ( Ezt tudnánk leginkább ajánlani, hiszen Taina Japán származású lány, és narancs illata van, ráadásul tökéletesen visszaadja a könyv "ízét") 

2017. január 26., csütörtök

Brent Weeks - Az árnyak útján (#Régebbi olvasás 03)

Brent Weeks - Az árnyak útján ( Éjangyal triológia 1.rész)


Fülszöveg:

Durzo Blint számára az orgyilkosság művészet, és ő a város legelismertebb művésze.
Azoth számára kétes a túlélés. Valami olyasmi, amit senki sem garantál. Utcagyerekként nő fel a nyomornegyedben, és megtanulja gyorsan felmérni az embereket. Ahogy megtanul vállalni bizonyos kockázatokat is. Olyan kockázatokat, mint Durzo Blint tanítványának állni.
De hogy felfogadja őt, Azothnak hátat kell fordítania régi életének, és elfogadnia új személyiségét és nevét. Nem Azoth többé. Kylar Sternként meg kell tanulnia az orgyilkosok világának veszélyes politikáját és a különös varázslatokat – és kifejleszti a halálhoz való érzékét.

"Sötétség és nyersség van a könyvben, de azt hiszem, kiegyensúlyozza , és végül elnyomja a remény és a jóvátétel. Egyszerűen csak azon múlik, hogy a reményt haloványnak és gyengének, vagy erősnek ítéled- e meg." (azt hiszem ezzel lehet a legjobban jellemezni)

(Be kell vallanom, szegény, szerencsétlen első részt,  két évig vadásztam a könyvesboltokban,míg inkább megrendeltem...Csodálatos érzés volt mikor végre a kezemben tudhattam!)
Brent Weeks hatalmasat alkotott ezzel a trilógiával, de most ismét csak az első részt emelnénk ki egyenlőre! Maga a történet, a Veszejtők ( és az Éjangyal) elég bonyolult és veszélyes életéről szól (a többiről beszéljen a könyv).
Főszereplőink Durzo Blint és Kylar Stern nagyon jól körül írt, és megalkotott karakterek. Durzo a maga szociopata jellemével, sokat dob a könyvön, nekem személy szerint ő a kedvenc karakterem. A zárkózottsága, a magabiztossága, bunkóssága és az ügyessége megszeretteti őt szinte mindenkivel.

"Az élet üres. Az élet jelentéktelen. Amikor kioltunk egy életet, semmilyen értéket nem veszünk el. A Veszejtő öl. Ennyi, amit teszünk. Ennyi, amik vagyunk." 
Kylart a könyv elején egyeltalán nem szerettem, aztán a vége felé már neki is sikerült belopnia magát a szívembe (a folytatásban...hát...de azt még hagyjuk) Szegénykém csinál sok őrültséget mielőtt benőne a feje lágya, az biztos. Egyébként, ahogy az író kiragad pillanatokat azokból az évekből, ahogy Azothból lassan Kylar lesz, na azok..azok valami hihetetlen jók.
 Szinte pontról-pontra bemutatja, hogyan nyomja el magában a saját érzéseit, az emberi lényét és változik át valamivé, valami hasonlóvá, mint egy Éjangyal. Számomra a legszebb átmenet  a Kylar Durzóhoz való hozzáállásában,viszonyában találtatik, ugyanis Durzó és tanítványa közötti viszony nagyon egyedi és nagyon törékeny. Kylar egyik legnagyobb vívódása az, hogy hogyan is viszonyuljon mesteréhez. No, az sem könnyíti fiatalabb főhősünk sorsát, hogy tálentuma nem jelenik meg, ami egy veszejtő tanoncnál  igen nagy galibához vezethet, hiszen veszejtő csak akkor lehet valaki, ha tálentummal rendelkezik.  (Kylar negatívuma közé tatozik, hogy  sokat vergődik jó és rossz között /- sose biztos saját magában, nem hisz önmagában és ezt jórészt egy bizonyos lánynak köszönheti, aki mindenáron szeretné, ha Kylar nem az lenne, akinek sajnos lennie kell. Pedig Kylarnek feladata van, amit teljesítenie kell, ugyanis ez a "sorsa"- fogalmazzunk így, ha nagyon klisések akarunk lenni- bármennyire nehéz is/....igen valóban nagyon sokat, fájdalmasan sokat) Viszont!!! Vigasztaljon mindenkit (köztük engem is) hogy Durzo csodás .Durzo karakterként való megformálását azért szeretem, mert átjön az a mérhetetlen nagy bölcsesség és élettapasztalat, amit Durzo kora megkíván, ugyanakkor egy megtört emberről beszélünk, aki magának sem vallja be, hogy az. Elveivel vitába lehet szállni,és talán kell is, azonban szakértelme sok szemet meggyönyörködtet olvasás közben! 


Jöhetnek is.. a "mellékszereplők." Kezdeném is azzal, aki nem igazán nevezhető mellékszereplőnek: Logan, valami isteni karakter, nagyon nagy változásokon megy keresztül, bőven megérik arra, amit neki szántak az életben. Kylarrel való barátságát, még meg kell említenem (,de ezt úgy érzem Kasumi fogja kifejteni). Logan ebben a könyvben ugyan nem minden ember csodálatára szolgál rá ( szemben a második kötettel, de erről majd máskor ) ugyanakkor színre lépésekor az olvasók többségében kénytelen-kelletlen nagy szimpátiát vált ki. Kisgyermekként is talpig becsületes volt és mindig helyén van a szíve,  nagy hűségről tesz tanúbizonyosságot, mind barátként, mind a Gyre család fejeként. Ebben a kötetben sablon karakterként tudnám őt jellemezni, noha itt-ott már megmutatkoznak saját vonásai, ennek ellenére ő a harmadik kötetre teljesedik ki. 
 
Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad, nem igaz?


 (Borzalmas,  hogy erről a könyvről nehezen lehet úgy beszélni hogy ne lőjünk le semmi fontos dolgot! )
A másik csodálatos mellékszereplőnk Mama K. Őt kifejezetten nagyon lehet szeretni, főleg határozottsága miatt nő létére abban a világban ahol épp vagyunk, és ráadásul ha figyelembe vesszük hogy ki, és mi is ő! Jarl is szerethető a maga kicsit furcsább módján, és sajnos, nem kap annyira nagy szerepeket ebben a könyvben, mint a másodikban.-Ami igazán nagy hiba! -  De egyszerűen itt is imádni( és rendkívül szánni) való. Viridiana -alias Vi-  a könyv közepe felé kap több, s fontosabb szerepeket, valamint a második részben olvashatunk róla többet. Remekül kidolgozott karaktert annak ellenére,hogy ebben a könyvben csak mellékszereplőként jelenik meg , de őt szintén meghagynám Kasuminak. Szóval Vi. Nos, eleinte nem kedveltem őt, viszont nagyon megragadt bennem, mint szereplő, ugyanis, ő biztos tesz arról, hogy bevésődjön az emberek emlékezetébe ( főleg férfiakéba ), annyira kemény és hatásos, a belépői pedig lenyűgözőek, haja vörös, amit én kifejezetten előnyére írok fel ( gyengém a vörös haj). Róla majd a második kötetben beszélnék nektek bővebben, de az nagy valószínűséggel már spoileres poszt lesz, tekintve, hogy nem tudok róla úgy beszélni, hogy ne áruljak el pár titkot nektek. Drake grófot, Agon tábornokot is nagyon lehet szeretni, valamint az összes rossz karaktert is a maga módján még ha nem is cselekedetei miatt, hanem a csodás kidolgozás okából.


A másik történetfonálon, mert bizony itt van minimum kettő!, kedvenc szereplőink: Solon, Dorian és Feir. Ők, együtt tökéletes minták arra, milyen is egy igazi, összetartó baráti kapcsolat, akkor is ha az egyik a világ közepén a másik kettő pedig a világ túlsó felén találtatik. Rendületlen bizalmuk menti meg őket és Cenariat is nem egyszer,nem kétszer. Solonban becsülöm a bátorságát, a tettrekészségét és azt is ahogy Logan apjához viszonyul. 

Itt a vége felé egy okból fontos számunkra említést tenni egy bizonyos lányról a könyvben : a közös ellenszenvünk miatt. Nem szeretjük Elenet. Nem nehéz kitalálni ki is ő ebben a történetben, vagy milyen szerepet játszik. Számunkra kissé túl ártatlan, már-már szenteskedő karakter, aki miatt nem halad előre a történet, ugyanis valahogy folyton képbe kerül, olyankor pedig  elbizonytalanít egy bizonyos szereplőt és...És majd elolvassátok a többit. Félre értés ne essék, nem akarunk senkit se megbántani, és közel se biztos, hogy Elene ennyire rémes, ennek ellenére, mivel azt mondtuk, hogy itt az olvasásélményeinket osztjuk meg veletek, fontosnak tartottuk megemlíteni őt is, és bizony a mi szemünkben elég negatív szereplő. ( Pedig én nagyon szeretem a női főszereplőket a könyvekben, kevés olyan volt, akivel "nem jöttem ki", de ez a lány... ő a legjobb példája annak, mikor nem szeretek egy női karaktert. ) 


A történetet könnyen be lehet falni, annak ellenére hogy milyen hosszú is a könyv, könnyen olvasható(már amikor nem vagy hulla fáradt, hogy felfogd az összefüggéseket), izgalmas, fordulatos, vicces, de ad helyet belegondolni abba is, hogy még is milyen szörnyű körülmények uralkodnak ebben az elképzelt világban (ami akár lehetne a valóság ferdített ábrázolása is, igaz durvábban). A bonyodalmak csodásak, bár vannak olyan pillanatok mikor az ember a haját tépi, hogy ez azért a karakterek sokkal jobban megoldhatták volna, vagy már sokkal hamarabb pontot tehettek volna az ügy végére. Azonban, ha az ember nem figyel, könnyen belegabalyodik a dolgokba, és a végére a könyv elején lévő eseményekre, kijelentésekre vissza kell lapozni. Persze ezek csak apróságok, a világot az író tökéletesen kidolgozta, mindennek megvan a helye, nem is tudok olyat mondani amivel meglehetne dönteni a dolgokat. A mágia behozatala a történetben nem szokványos. Az utcákat ahogy leírja, szinte a szoba is átalakul olyanná, mint amilyennek épp olvassuk a helyszínt, ami valljuk be legtöbbször nem a legkellemesebb dolog. 
Ez is egy olyan könyv ami az első mondatával a világába ránt, és csak arra tudsz gondolni, hogy épp mi fog történni a következő oldalakon. ÉS MÉG CSAK MOST JÖN A JAVA!

Kedvenc karakter: Durzo Blint,  Logan Gyre, és Viridiana

Idézetek: 

"– Lefeküdtél a lányommal? – kérdezte a gróf. […] – Egy ujjal sem nyúltam hozzá, uram. – Nem is az ujjadról van szó."



"Ha tudod valaki titkát, hatalmad van fölötte. A titok az ember gyengéje."



"– Felvegyem a cipőt? – kérdezte Azoth. Nem szeretett cipőt hordani. Nem érezte benne, hogy milyen csúszós a talaj, és szűk is volt. – Dehogy, majd mezítláb és egy nemesifjú ruhájában találkozol Drake gróffal – felelte Durzo. – Igen? – Nem."



"… nem a te hibád, hogy egyszerre vagy hülye és ronda. De volnál kedves elmagyarázni, hogy lehetséges az, hogy Gyre uraság el is ment, meg nem is? Használhatsz rövid szavakat is."


"– Te mit gondolsz? – kérdezte Kylar. Logan beletúrt a hajába. – Valószínűleg valami unalmas, mint például hogy háború dúlt, mindenki kimerült volt, éheztek, és nem gondolkodtak tisztán, Jorsin meg csak hibázott. – És mit tanultál ebből a vezérségről? – kérdezte Kylar. Logant zavarba hozta a kérdés. – Edd meg a zöldségedet, és aludd ki magad? – És mi van azzal, hogy „Légy kedves az alattvalóiddal, vagy seggbe rúgnak?” – javasolta Kylar. – Verekedni akarsz, Stern báró? – Megtiszteltetés lenne, ha lecsaphatnám nagyra becsült hercegségedet."


"Fojtogató felhőként ereszkedett le az éjszaka a Plith folyó keleti partjára. A város egész nap égett, és az esti szél az egész várost beborította a szagával. Tüzek tükröződtek a Plith vizén, és alacsonyan szálló felhők szorították a hamut párnaként a város arcára."

"– A megértés különbözteti meg a kurtizánt a szajhától. Minden egyes férfinak, aki belép az ajtómon, a bőrébe bújok. Ha ismerem a férfit, tudom, hogyan tegyek a kedvére. Tudom, hogyan irányítsam úgy, hogy megpróbálja megvásárolni a szerelmemet, és versenyezzen a többiekkel, akik ugyanezt szeretnék, de ne legyen rájuk féltékeny."

"- Láttad, mi történt? – kérdezte Durzo.
-Megint szétrúgtad a seggem – felelte Kylar.
-Azelőtt.
-Majdnem megütöttelek."



Teának pedig ezt ajánljuk mellé: 


Irish Cream: Whsiky ízű fekete tea csokidarabokkal  

Teázósan jó szórakozást kíván: Carol&Kasu 

2017. január 25., szerda

Sherry Gammon - Szerethetetlen ( #Régebbi olvasás 02)

Sherry Gammon- Szerethetetlen ( Port Fare trilógia 1.) 




Fülszöveg: 

A ​​tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.






Mit teszel, ha érettségi előtt állva kenyérre is alig van pénzed? Mit teszel, ha a suli két legnépszerűbb diákja kiszemel magának, és mind a kettőt egészen más okok hajtják irányodba? Mit teszel, ha eközben anyukád állapota rosszabb lesz, mint valaha? Mit teszel,ha az árnyék a bokrok között éppen rád vadászik? 




"Tudod, meglep, hogy elférünk hárman az autódban.
– Hárman? Úgy hiszem, csak ketten vagyunk.
– Én, te és a túlméretezett egód. Az három. "

Sherry Gammon egész Port Fare trilógiája megindító és megdöbbentő egyben. Carol-lal úgy döntöttünk, a sorozat minden kötete megérdemli, hogy külön-külön szót ejtsünk róluk, ezért a sorozat másik két kötetéről később olvashattok blogunkon.
Az első  rész címe a Szerethetetlen (Unlovable). A történetről nem igazán szeretnék nektek mesélni, azt úgyis meg fogjátok tudni amint elolvassátok a könyvet, ebből kifolyólag inkább az olvasási élményeimről számolnék be nektek. Elég régóta szemeztem ezzel a sorozattal ( jobban mondva az Elviselhetetlennel), ám az első részét sehol sem találtam meg. Nyári munkám során besodródtam egy könyvtárba, ahol egész véletlenül, szinte szó szerint, szembejött velem ez a könyv, ígyhát úgy döntöttem, nem hagyom ott: leltár után én voltam az első, aki kikölcsönözte. Két nap se telt bele és már ki is olvastam, annyira vitt magával a történet, a szereplők és az első benyomásom ellenére nagyon megszerettem ezt a könyvet.
Az első benyomást nem a borítója rontotta el ( ,mint mondjuk a Rubinvörös-nél), hanem az a rengeteg helyesírási, jobban mondva gépelési hiba, ami tarkította a sorokat. ( Igen, tudom, mi is sokszor elírunk vagy elgépelünk szavakat a bejegyzéseinkben, de mentségünkre szóljon. sokszor átolvassuk a posztokat és igyekszünk ennek gyakoriságát a minimálisra csökkenteni.) Szóval, azt hiszem ott tartottam, hogy miután nyeltem kettőt-hármat továbbfolytattam a könyvet, néhol a körmömet rágva, néhol könnyezve, néhol nevetve vagy éppen hajamat tépve, hol az elgépelések miatt, hol pedig a cselekmény miatt.

Meggie

Maggie karaktere által bepillantást nyerünk azon gyerekek élethelyzetébe, akik szenvednek az alkoholizmus miatt, ám nem az aktív, hanem a passzív elszenvedői, hiszen Megs nem iszik, míg az anyukája annál inkább! Sherry Gammon, úgy gondolom, próbált rávilágítani a családon belüli elnyomásokra, testi-lelki erőszakokra és nehézségekre a trilógiájában, ami azt kell mondjam, sikerült is neki. Néhol kicsit eltúlzottnak éreztem mindazt, ami Maggivel történt. Külön-külön a dolgok bármelyike megtörténhetett volna vele, de együtt a végére már túl sok volt, így a történet már-már átcsúszott szappanoperába. Ne tessék túlozni. Szerintem reális. Az iskolán belüli történések biztosan, talán az nem, hogy elakarták kapni azok a bizonyos "árnyak" de ha belegondolsz, annak is megvan a maga alapja. Ráadásul, jól is kezelte a dolgokat elég sokáig! Ugyanakkor voltak olyan jelenetek, pillanatok, érzések, mikor be kellett csuknom a könyvet és egy kicsit csak magam elé nézni. Egyszerűen csak belegondoltam ennek a lánynak a helyzetébe, aztán pedig abba, hogy hány ilyen eset van, ami nem csak fikció, hanem maga a rideg valóság, és a valóságban sem tudnunk minden ilyen esettel törődni, akkor se  lennénk rá képesek, ha figyelnénk rájuk, így meg, hogy figyelmen kívül hagyunk sok hasonló helyzetben élő gyereket/embert, a segítségnyújtás, úgy gondolom, a minimális alá csökken. Emlékszem aznap, mikor elkezdtem a könyvet olvasni, csak néztem a tányéromon hagyott ételmaradékot, ami elég sok volt ( ugyanis tudni kell rólam, hogy rengeteget eszek, de sose egyszerre) és életemben talán másodjára ismét belegondoltam, hogy van aki, ha ugyan ölni nem is, de sok mindenre képes lenne, és még többet megadna, ha legalább a megmaradt ételem felét megehetné aznap. Ez a felfedezésem ismételten szíven ütött.

Seth( az Írónő szerint)

Seth karaktere alapvetően egy nagyon pozitív személyiség a könyvben,  de a körülményeknek hála néha átcsúszik a "negatív tartományba". Ugyanolyan sokat szenvedett, mint Maggie, csak ő kicsit másképpen. Azért, meg kell hagyni, egy dolgot nem tudtam hova tenni, hogy Maggie ennyire kiakadt Seth munkáján. Túlzásnak véltem. Egy hagyj, most ezt át kell gondolnom dolog, még érthető lett volna, de a reakcióját, tényleg kicsit alaptalannak tartottam. Szegény Seth! A mellékszereplő barátaival együtt egyszerűen fantasztikus! ( Igen, őt is elfogadnám férjemnek, persze csak Booker után 😍 )  Külön szívemhez nőtt az idősekért tett cselekedeteivel, ugyanis jómagam, hasonlóan Sethez, sokáig jártam idős emberek közé, sokat beszélgettem velük és igazán szép élményként maradt meg bennem az az időszak, amit Seth által egy kicsit újra "feleleveníthettem", szóval ezúton is köszönöm neked Seth!


Igaz is! A barátok! Őket nem lehet hitelesen jellemezni, egyszerűen őket át kell élni! De komolyan..Ahogy ezt a könyvet is. A folyton  csetlő-botló, de a szikével mesterien bánó Cole, és a begubózott, lelkiekben talán a legjobban összetört karakter Tess után, Booker Gatto nyomozó!
Senkit sem akartam elijeszteni azzal, hogy ilyen témákat feszegettem, mint az éhezés, meg a családon belüli ilyen vagy olyan erőszak! Isten ments! A történetnek van egy vicces oldala, rengeteg jó szófordulattal és csipkelődéssel, amiktől volt, hogy három percig csak nevetni tudtam és még a  könnyem is kifolyt! Bizony! Maga a történet, az egész borzalmas életkörülményt, óriási poénokkal nyomja el. Ahogy Kasumi is említette, egyszer sírsz, aztán pedig sírva nevetsz. S ezt így egyről a kettőre. A kedvenceim Booker megjegyzései voltak, valamint a szócsatáik Maggievel. Fenomenálisak! Egyenesen sziporkáztam mikor ezeket olvastam. Azért, Sethnek is vannak vicces megjegyzései. Lehet úgy állítom be, mintha kevés lenne belőle, de nem, ez egyáltalán nincs így. Már az elején "megszívatja" Maggiet. Bizony.. az étel neve pedig Maggie csókja. 

Egyszóval számomra ( a gépelési hibák ellenére! és a szappanopera jelleg ellenére!) ez a könyv maradandó olvasási élményt jelentett, így bátran ajánlom figyelmetekbe! Ráadásul garantálni tudjuk, hogy ha valaki mással együtt olvasod, sokáig lesz közös téma a könyv! (Booker meg Seth, nomeg Cole miatt biztosan! Persze a csajok se semmik) Akiket esetleg elijesztettem volna  a fenti témák miatt vagy azzal, hogy azt mondtam van egy szappanoperás beütése, az legyen olyan szíves letekerni az idézetekhez, garantálom egyből kedvet kap az olvasáshoz! 😉


Kedvenc karakter:  Egyértelműen Booker Gatto


Idézetek: 


"-Zavartnak tűnik, amikor beszélsz vele?
Megköszörültem a torkomat. – Még nem igazán beszéltem vele. – Lesütöttem a szemem, hogy elrejtsem aggodalmas pillantásomat.
– Ideges leszel a közelében, mi? Bizonyára szerelmes vagy. Kölyökszerelem.
– Fogd be, Booker!
– Kölyök, egy mesterrel állsz szemben. A következőket kell csinálnod, tapasztalatlan barátom: tréfálkozz vele, húzd egy kicsit, tudod, nevettesd meg! Intézd úgy, hogy ő legyen ideges a te közeledben. Ez a módja a hölgyek meghódításának, barátom!
– Mindezt az a fickó mondja, akinek évek óta nem volt egy árva randija sem.
– Mert úgy döntöttem, hogy nem randizom."



"Oké, adok egy tanácsot. (…) akármivel sújt is az élet, soha ne add fel! "

"Nem hiszem, hogy bárki smárolt már lőtéren.
– Keresnünk kell neked egy nőt, Book – mondta Seth szárazon.
– Csak arról győződj meg, kérlek, hogy tud-e bánni a pisztollyal. – Rácsaptam a karjára. – Hm, csak nem egy pillangó szállt le rám? – Körülnézett, mintha egy nem létező rovart keresne.
– Book, egyszer még megjárod – jegyezte meg Seth.
Booker hátravetett fejjel kacagott."


"Múlt éjjel egy tonna differenciálszámítás házim volt, és azt hiszem, rossz tankönyvet kaptam. Az enyém japánul van írva.
– Imádom a differenciálszámítást! Majd segítek benne.
– Senki nem imádja a differenciálszámítást, legalábbis senki, aki normális.
Seth kuncogott. – Majd meglátod, mire végzek a korrepetálással, te is imádni fogod. Ha nem, addig csókollak kitartóan, amíg nem fog érdekelni a differenciálszámítás.
– Most sem érdekel. És a jegyzőkönyv kedvéért: ez határozottan flörtölés volt."

"– Nem hiszem el, hogy felcipelsz egy lépcsőn, és még csak ki sem fulladsz! – Megszorítottam a karját; az izmok kidagadtak a markomban.
– És néhány csókod mégis elég, hogy elakadjon a lélegzetem. Most képzeld el! "

"A kedvenc foglalatossága azonban az volt, hogy rádumáljon a szexre… természetesen vele. Haha. Álmodik a nyomor. "

"Hé, Mildred, beszélhetek önnel egy percet? – kiáltotta át Booker a termen.
– Hillary. A nevem Hillary – visította vissza dühösen.
– Ó, jól van, nem számít. – Booker megfordult és ránk vigyorgott "

"Zackért aggódsz? – kérdezte hitetlenül.
– Nem. – Beleborzongtam a gondolatba. – Amiatt aggódtam, hogy te csinálsz vele valamit. Nem akarom a hátralévő életemet azzal tölteni, hogy minden második szerdán meglátogatlak az állami fegyházban. Nem egészen a házastársi látogatások járnak az eszemben, ha szórakozásról van szó.
– Meglátogatnál a börtönben?
– A világ végére elmennék érted… "

"Soha nem vagy túl öreg egy kisujj-eskühöz. "

"– Mielőtt bementünk azt mondtad, hogy a lányok félreértik amit mondasz.
– Igen.
– „Csókolj meg” ? – idéztem gúnytól csöpögő hangon.
– Ebben a pillanatban?  Nem hiszem, hogy jó ötlet,  mivel vezetek. Szeretnéd, ha félreállnék vagy tudsz várni addig, amíg az iskolába érünk? "

Mivel korán végeztünk, arra gondoltam, rövid kitérőt tehetnénk a Burgerpalotába, meghívlak. Mit szólsz?
– Gondolod, hogy van időnk egy második reggelire, Zsákos Frodo?
Hátravetett fejjel nevetett. – Nagyon vicces, Csavardi Samu! 


"– Én megleszek – mosolygott Booker. – Még maradt egy kis lassagném, amit felmelegíthetek. Cole azonban éhen fog halni.
– Én is tudok gondoskodni magamról, köszönöm szépen. – Cole kivett egy szelet paradicsomot a salátából, és a szájába tömte.
– Igaz. Hallottam, hogy te és Ron jó barátok vagytok – jegyezte meg Booker ártatlanul, első jeleként annak, hogy vicc várható. Bookerről sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy ártatlan lett volna.
Cole egy pillanatig tanulmányozta. – Oké, tudom, hogy bánni fogom, amiért megkérdezem, de kicsoda Ron? – Cole a pultnak dőlt, és keresztbe fonta karját a mellkasán, teljes magasságában kihúzta magát.
– Tudod, Ron, mint Ronald McDonald.
Felnyögtem. Ez nagyon rossz volt.
– Tudok főzni – mondta bizonytalanul Cole.
– Doki, te vagy a világon az egyetlen ember, aki még a vizet is odaégetné.
– Sosem égettem… oké, egyszer. Megbocsátod valaha?
– Tönkretetted a kedvenc lábosomat. "

"Zack mosolygott, és kacsintott fakószürke szemével. Beteg. Két hónapos együttjárás után szakítottunk. Ragaszkodott hozzá, hogy feküdjünk le. Én meg ragaszkodtam ahhoz, hogy ne.
Én győztem. "

Mrs. Gianchi átadta az utasításokat, és ahogy a kis pulthoz léptem, véletlenül Sethbe ütköztem. Még mindig levegőnek nézve elkezdtem kimérni és a lábosba önteni a hozzávalókat.
– Szeretnéd, hogy segítsek, vagy inkább álljak itt és nézzek ki jól? – kérdezte 


Teázós, jó szórakozást a könyvhöz! 

Üdv: Carol&Kasu

Tea ajánlatunk: Vanília Bourbon 😏